Hogyan legyen otthon az átmeneti lakból? Mi az az energia-/idő-/pénzbefektetés, ami megéri, ha tudjuk, hogy csak néhány hónapra tervezünk? Mit számít az a kis időszak, hogy milyen körülmények között élünk?
Ehhez hasonló kérdések zakatoltak és zakatolnak a mai napig a fejemben a lakás kapcsán, amiben a mindennapjainkat töltjük, amíg el nem készül a következő otthonunk. Meg kell, hogy valljam, hogy mindkettőnket megvisel (lehet a kutyát is, csak ő kevésbé jó verbális kommunikációban), hogy azt érezzük, lebegünk a térben (és időben), amióta kiköltöztünk a lakásból, ahol minden a mi gondolkodásunknak, izésünknek és életvitelünknek felelt meg. Mindeközben persze iszonyat hálásak vagyunk, hogy a házikónk közvetlen közeléből követhetjük nyomon a történéseket – amik azért rendesen csúsznak az eredeti elképzelésekhez képest, de erről majd egy másik bejegyzésben regélek. Na szóval vegyesek az érzelmek és lassú a folyamat, amíg beleszokunk az új kerékvágásba.
Amikor megkaptuk a kulcsokat az albérlethez, már indultam is az Obiba, hogy beszerezzem a szükséges festékeket és eszközöket, mert arra rögtön kaptunk engedélyt a szuper jófej főbérlőnktől (és szomszédunktól), hogy átfessük a korábban kék és narancssárga :), meg citromsárga színekben pompázó falakat. Amíg a hálószoba színes falának árnyalatán lamentáltam, addig jótékony fehérrel eltüntettük a többi színt és csodák csodájára egészen kivilágosodott az elsőre sötétnek tűnő nappali. A mázolás végeztével már nem csak én, hanem Máté is kezdte elhinni, hogy lesz ebből valami, sőt jó lesz itt lakni az átmeneti időszakban is. Közben megérkezett az új, következő otthonunkba szánt csodaszőnyeg is, aminek rendelésével, az egyedi mivolta miatt, nem mertem megvárni a következő költözést. Így utólag végiggondolva jól is tettem, mert ez az egy új darab meghatározza a hangulatot, amit ehhez a lakáshoz kötök és sokat puhít a hűvösebb burkolatokon. Hiába, a földszint padlófűtés nélkül ősszel már hideg.
Innentől már technikásabb javítóbrigádra volt szükségünk, úgyhogy Máté apukája szaktudását hívtuk segítségül és családi csapatépítő keretein belül, összerakott, majd beszerelt nekünk egy új zuhanyzót a lenti fürdőben üresen tátongó helyre, valamint a korábban elmaradt szilózásokat, burkolatváltókat is pótolta – ami azért is csudajó, mert egy kádban fürdéssel nem áztatjuk el az egész fürdőszobát. Emellett cseréltünk étkezőlámpát, szereltünk le függönykarnisokat, szedtünk szét itteni szekrényeket, amikre nem volt szükségünk és még nagynyomású mosóval le is tisztítottuk a teraszt. Kipakoltuk a saját bútorainkat, kacatjainkat és használati tárgyainkat és már egészen otthonos formát öltött a lakás, mégis hiányzott valami, amit a művelt francia “je ne sais quoi”-nak mond. (A franciatudásom itt ki is merült és egyébként is kezdek egészen úgy írni, mint apám. Tuti büszke lett volna rám, ha ezt olvashatta volna.)
Már több, mint két hónapja itt lakunk, innen indulunk dolgozni, itt főzöm az ebédet, itt ugrál Lillith a kertben és itt ücsörgünk a teraszon, mégis úgy érezzük magunkat, mintha egy hosszú airbnb-s kiruccanáson lennénk. Oké, lehet ezt azzal magyarázni (és magyarázom is), hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy én kitaláltam, nem áll kézre a sütő vagy az ablak nyitási iránya, de lassacskán kezd körvonalazódni, hogy az, ami hiányzik, a fejünkben egy át nem billentett kapcsoló következménye. És hogy mi ez a kapcsoló? Az átmenetiség és a fix otthon közötti különbség, amit hívhatunk illúziónak is, mert ha kicsit jobban szemügyre vesszük, nem is létezik. Egy szép tárgyakkal, harmonikusan berendezett lakás nem minden, csak az alap, a benne élő emberek érzése teszi azt igazi otthonná, akár évekről, akár hetekről vagy hónapokról beszélünk. Visszakanyarodva az egyik felvetett kérdésre: minden befektetés megéri, csak érdemes érzelmileg is beletenni magunkat a mindenkori otthonunkba.